Agrofórum


12 millió eurós borpromóciós programot indít az Agrárminisztérium

agroforum.hu :: A borpromóciós program forrásaira a tervek szerint jövő márciusban és áprilisban lehet majd a pályázatokat benyújtani.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Árcsökkenéssel kezdték a hetet a fő gabonafélék

agroforum.hu :: A kukorica 0,6, a búza 0,1 százalékot vesztett értékéből, ám később a búza kurzusa magára talált és 0,4 százalékos plusszal a vékánkénti 504 dollárcentes szint közelébe kapaszkodott a kurzus.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

2019-es aratási helyzetkép – véget ért a repce „virágkora”? Három gyenge év után kedvüket vesztették a gazdálkodók

agroforum.hu :: A sikeres repcetermesztés egyre nagyobb kihívást jelent. Az új tényezők – például az éghajlatváltozás, a technológiai korlátozások (több rovarölő szer betiltása) és a sok kártevő – egyre nagyobb kihívások elé állítják az európai repcetermesztőket.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A repcefénybogár piretroid rezisztenciája

agroforum.hu :: A repce-fénybogár Európában széles körben elterjedt kártevő. Az ellene engedélyezett készítmények nagy része ugyanabból a kémiai csoportból – piretroidok – származik, vagyis azonos hatásmóddal rendelkeznek. Folyamatos használatuk Európa több országában súlyos rezisztencia kialakulásához vezetett. ...

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A tagállamoknak is ösztönözniük kell a generációváltást

agroforum.hu :: A tagállamoknak növelniük kellene a fiatal mezőgazdasági termelők oktatására és képzésére, illetve a nekik nyújtott tanácsadásra szánt összegeket.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Nagy az igény a vadhúsra - jelenleg csúcsszezon van

agroforum.hu :: Az összes vadfajra és annak minden fő húsrészére van az évnek ebben a szakaszában igény, azonban az őszi-téli hónapokban jellemzően a vaddisznóra a legmagasabb.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 


Kistermelői ajándékok karácsonyra

agroforum.hu :: Hamarosan elérkezik a kereskedelem legpörgősebb időszaka és egyben (amennyiben a saját oldalunkat is nézzük) a lehetősége annak, hogy a pénzünkkel „szavazzunk”. Arra szavazunk, hogy a multik szeptember óta csillivilli módon csalogató termékeivel lepjük meg szeretteinket, vagy idén adunk valami újat ...

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Túlnépesedés: mi lehet a kulcsa a fenntartható élelmezésnek?

agroforum.hu :: A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 2. rész

agroforum.hu :: A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített „csalókról” és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből ...

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

AGROmashEXPO, AgrárgépShow 2020 - Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési díj pályázat

agroforum.hu :: 2019. október 30-án indult az AGROmashEXPO, AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj verseny. A nevező cégek 2019. november 21-ig tölthetik fel pályázataikat a www.termekfejlesztesidij.hu oldalra.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Egy hónapig mezőgazdasági összeírást tart a KSH

agroforum.hu :: Az adatfelvétel a szántóföldi növények, zöldségfélék termesztésére és felhasználására, a szántóként használt üvegház és fóliasátor alatti területek hasznosítására, a szőlő- és gyümölcstermesztésre, valamint az agrotechnikára (műtrágyázásra, szervestrágyázásra, öntözésre) terjed ki.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

John Deere robot traktor: nem álhír – valóság!

agroforum.hu :: A munkagéppel egy egységet alkotó kompakt elektromos traktor teljesítménye 500 kW. Járószerkezete lehet kerekes vagy gumihevederes.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Gondolatok a növényvédőszer-engedélyezés szerepéről – régen és ma (holnap?) - Az Európai Uniós növényvédőszer-engedélyezés egyes eredményeinek (elsősorban a választékcsökkenés) kihatásai a növénytermesztésre

agroforum.hu :: Általánosan ismert jelenség az élet számos területéről, hogy a túlszabályozás ellehetetleníti a legális gazdasági működést, illetve egyre inkább „szürke” vagy „fekete” színek kezdenek eluralkodni a cél elérésének útját szegélyező díszítésen.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Több pénzhez jutnak az állattartók

agroforum.hu :: Az agrártárca, a húsmarhatartóktól beérkezett támogatási igényekre tekintettel ugyancsak indokoltnak tartotta megemelni a tenyészbika tenyésztésbe állítás támogatásának 2019. évi keretösszegét.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Készítsük fel a gyepet is a télre!

agroforum.hu :: A túl magasra hagyott gyep felületén könnyebben megtelepednek az olyan kórokozók, mint például a hópenész. A fűnyírást csak száraz időben végezzük, javasolják a STIHL kertápolási szakértői.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Megjelent a vízháztartási tájékoztató novemberi kivonata

agroforum.hu :: Megjelent az Országos Vízügyi Főigazgatóság által elkészített Operatív Aszály és Vízhiány c. értékelésről szóló Integrált Vízháztartási Tájékoztató (VHTE) és annak novemberi kivonata.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Cink, mint nélkülözhetetlen növényi tápanyag

agroforum.hu :: A cinkhiány jelensége nem mondható nagyon gyakorinak és általánosnak a növénytermesztésben, de egyes fajok, növénycsoportok esetében rendszeresen megfigyelhető.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Optimista jelek a szójabab piacán

agroforum.hu :: A kereskedők és a mezőgazdasági termelők fokozott figyelmet fordítanak a kereskedelmi tárgyalásokra, mivel az Egyesült Államok mezőgazdasági kivitelében jelentős szerepet játszanak a kínai szójabab-eladások.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Csendes oldalazás – változatlan szinteken a jegyzések

agroforum.hu :: A kukorica piacán még mindig fontos a betakarítás előrehaladásának alakulása. Az utóbbi napokban az USA-ban a hirtelen nagy hideg, Európában a csapadékos idő hátráltatta a betakarítást.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A New Holland három ezüstérmet szerzett az Agritechnica 2019 kiállításon

agroforum.hu :: A New Holland az elismeréseket a kezelői kényelem, a teljesítmény növelés és a költségcsökkentés érdekében végrehajtott fejlesztéseiért kapta. Carlo Lambro elnök kijelentette, hogy nagyon büszkék a díjakra, amelyek a New Holland cég innovációs törekvéseit ismerték el, amelyek arra irányultak, hogy ...

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Hangolódjunk az ünnepekre – alkossunk közösen természetes alapanyagokból a STIHL segítségével

agroforum.hu :: Az otthoni alkotáshoz szükséges kellékeket legegyszerűbben a hobbiboltokból szerezhetjük be, ahol az eszközök mellett rengeteg izgalmas díszítőelemet is találunk.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Baktériumos betegségek elleni védelem újabb kihívása csonthéjasokban

agroforum.hu :: Az elmúlt időszakban (2017-2018) egy Fejér megyei kajszi és egy Pest megyei őszibarack ültetvényben a sztigminás betegség tüneteivel könnyen összetéveszthető, baktérium okozta levél- és termésfoltosság fellépését figyeltük meg.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Gondolatok a mézontófű termesztéséről

agroforum.hu :: A mézontófű (Phacelia tanacetifolia L.) Észak-Amerika délnyugati (Kalifornia) mérsékelten meleg térségéből származik. Az érdeslevelűek családjába tartozik, eredeti elterjedési területén számos, több mint száz őshonos a Phacelia nemzetségbe tartozó fajjal találkozhatunk.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A mandula jelentős gombás betegségeinek áttekintése – egy új kórokozóval bővült a lista

agroforum.hu :: A mandula leggyakoribb betegsége a ventúriás varasodás, amely elleni védekezés a mandula vegyszeres növényvédelmének gerincét alkotja. A szerzők emellett kitérnek a moníliára, a tirosztrómás betegségre, és egy újonnan megjelent betegség, a mandula fomopsziszos vesszőelhalásának kórokozóját is ...

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Vajdaságban nemesített rezisztens szőlőfajták (1.)

agroforum.hu :: A második világháború után Vajdaságban a Karlócai Szőlészeti Kutató Intézetben (Sremski Karlovci) megkezdődött a szőlő nemesítése, amely később integrálódott az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági fakultásba és azután mint szőlészeti kísérleti telep maradt mindmáig.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Stabil a tejágazat helyzete

agroforum.hu :: A hazai tejtermék-fogyasztás növekedését a tej áfájának öt százalékra csökkentése mellett egyértelműen a sajt- és vajfogyasztás növekedése hozta.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Elkészült a baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégia

agroforum.hu :: Ha növelni akarjuk baromfitermék-kibocsátásunkat, a több évtizede épült baromfitartó telepek korszerűsítése és bővítése elengedhetetlen.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A legkeresettebb exportcikkek lehetnek a magyar agrárinnovációs eredmények

agroforum.hu :: A mintafarmok elindítása nem csak a ghánai-magyar agrárkapcsolatok szempontjából jelent mérföldkövet, de kihatással lehet a magyar agrártermékek és -technológiák egész Afrikát érintő megjelenítésére.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Komoly fejlesztések valósultak meg a Tokaji Borvidéken

agroforum.hu :: A Tokaji Borvidék a huszonegyedik századba lépett azzal a beruházás sorozattal, amelyet 2016 és 2019 között a kormány hazai forrásból biztosított 8,2 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg a borvidék szereplői

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Egy hónapos mélypontról emelkedett kis mértékben a szója ára

agroforum.hu :: A szójabab 0,16 százalékkal 916,75 dollárcentre drágult Chicagóban, de nap közben egészen 911 dollárcentig csökkent a kurzus, ami jó egy napos mélypontnak felel meg.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Megerősítette idei bevételi céljait a német BayWa Group

agroforum.hu :: Az agrárüzletág első három negyedéves 8,19 milliárd eurós árbevétele 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, de az üzleti eredmény 18,1 százalékkal 65,8 millió euróra emelkedett.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Jövőre drágábban lehet horgászni a Balatonnál

agroforum.hu :: Tíz százalékot némileg meghaladó lesz az áremelés, de nem egységesen, lesznek ugyanis olyan jegytípusok, amelyek ára változatlan marad.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Csökkentek a Rába értékesítései a mezőgazdasági szegmensben

agroforum.hu :: A mezőgazdasági szegmenset illetően a Rába termékei iránti kereslet nem érte el a 2018 I-III. negyedéves szintet, a kereslet csökkenés 16,0 százalékot ért el.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Elkészítették Magyarország ökoszisztéma-alaptérképét

agroforum.hu :: A térkép jól használható különböző fajok, területek kutatásához, de hasznos lehet az árvízi kockázatok felmérése során is.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Majdnem nyolcmillió tonna az idei kukoricatermés

agroforum.hu :: A szántóföldi növények őszi betakarítása november első felében sikeresen befejeződött Magyarországon, a betakarított növényeket biztonságosan betárolták.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A Massey Ferguson okos teljesítmény programja megjelenik a Stage V MF 6700 S szériában

agroforum.hu :: A kompakt méretek sokoldalúságot és agilitást eredményeznek, aminek a haszna a csekély fordulókör. A kategórián jelentősen túlmutató hidraulikarendszer és a könnyű kezelés tökéletes rakodótraktorokká is teszik a gépeket.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A megfelelő birtokstruktúra megteremtése a cél

agroforum.hu :: Tervezés alatt van az osztatlan közös tulajdonban lévő közel 1,1 millió darab, nemcsak a részarány földkiadás során keletkezett termőföld terület megosztását megkönnyítő és ösztönző új megoldások keresése, új szabályozás kidolgozása.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A jobb időjárás miatt csökkent a búza ára

agroforum.hu :: A jelenlegi árcsökkenést az okozta, hogy a szakértők szerint az időjárás jobbra fordulásával enyhültek azok az aggodalmak, amelyek szerint a hideg időjárás kárt tehet a földeken a főbb termőterületeken.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Massey Ferguson koncepció a közeljövőből – így ünnepli a Massey Ferguson a Holdraszállás 50. évfordulóját!

agroforum.hu :: A Massey Ferguson egy különleges koncepciótraktorral ünnepelte az első Holdraszállás 50. évfordulóját. A fehér színre festett traktor egy 200-250 LE-s erőgép méretében mutatta meg, hogy gondolja az MF a következő 10 év technológiáját és formatervét.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A november a precíziós növénytermesztés hónapja az AXIÁL-nál

agroforum.hu :: Novemberben több precíziós növénytermesztéssel foglalkozó esemény megrendezésére került sor az AXIÁL Kft.-nél. Az egyik eseményt a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolák szakoktatóinak, a másik rendezvényt pedig a vállalat ügyfelei számára szervezték.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei

agroforum.hu :: A drótféreg és cserebogár pajor fertőzöttséggel a jelenlegi helyzetben hosszabb távon, így 2020- évben is fokozottan számolni kell, ezért minden eszközt fel kell használni az imágó- és lárvakártételek csökkentése érdekében.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A generációváltás biztosításához fontos a megfelelő uniós költségvetés

agroforum.hu :: A mezőgazdaságban megvalósítandó generációváltás támogatása érdekében jobban össze kell kapcsolni és hangolni egymással a KAP különböző intézkedéseit, hogy segíteni lehessen a fiatal mezőgazdasági termelőknek vállalkozásuk kiépítésének minden szakaszában.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Egy hónapos mélyponton a szója ára

agroforum.hu :: Enyhe, 0,1 százalékos csökkenést követően 916,75 dollárcentre süllyedt a szójabab vékánkénti ára. Ez jó egy hónapos mélypontot jelent a termény kurzusában.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Stratégiai megállapodást kötött az Agrárminisztérium és a NAK

agroforum.hu :: A hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Másfél hónapos mélypontról próbál emelkedni a kukorica kurzusa

agroforum.hu :: A kukorica ára 0,4 százalékkal a vékánkénti 374,62 dolláros szintre emelkedett. Utoljára szeptember végén járt ahhoz hasonló szinteken a kurzus, ahonnan most el szeretne mozdulni.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

A biológiai növényvédelem jelenlegi helyzete, a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségei

agroforum.hu :: A Növényvédelmi Klub 399. ülésén Péter Zoltán, a Biocont Magyarország Kft. munkatársa tartott előadást november 4-én a vendégeknek a világ és hazánk biológiai növényvédelmének vonatkozásairól és a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségeiről.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Hannoverben a jövő traktora – Bemutatkozott az első hibrid STEYR

agroforum.hu :: A világ mezőgazdasága és erdőgazdálkodása folyamatos és dinamikus átalakulás küszöbén áll, amiről már sokszor és sokat írtunk. A digitalizáció, a robottechnológia, a drónok egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztésekben, sőt a mindennapokban is. De a traktorok következő generációinak tervezésénél ...

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Kényes egyensúly: gazdaságosság, fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás

agroforum.hu :: A hollandiai Nunhem adott otthont a BASF 2019. október 9. és 10. között megrendezett nemzetközi sajtótájékoztatójának, amelyen a multinacionális vállalat főbb stratégiai irányvonalait mutatták be.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Bemutatkozik az Aston Martin DBX

agroforum.hu :: Miközben a DBX belső filozófiájának központi szereplője a vezető, a modell minden egyes részletét úgy alakították ki a fejlesztők, hogy az a lehető legsokoldalúbb teljesítményt nyújtsa, legyen szó sport célú vagy családos felhasználásról.

google  archive  twitter  tumblr  facebook 

Minden évben nagy a kereslet a korai burgonya iránt!

agroforum.hu :: Úgy tűnik, hogy a korai burgonya termesztői oldalról is egy ígéretes, gazdaságos vállalkozás, noha a szabadföldön és hajtatásban is csak előnövényként, korszerűtlen, kisebb légterű fóliák alatt termesztik.

google  archive  twitter  tumblr  facebook